NAPRAFORGÓ CSOPORT
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Sok gyermek számára az első „valódi” közösségi élményt az óvoda jelenti. Társas tapasztalatokat hároméves korára természetesen minden gyermek gyűjtögetett már. Ilyen élményt jelentenek a játszótéri hancúrozások, a barátok látogatása stb. Az eddigi közösségi élmények és – bölcsődébe nem járt gyermekek esetén – az óvodába kerülés között fontos különbség azonban, hogy míg eddig jellemző módon az elsődleges kötődési személy (általában az anya) jelenlétében lehetett a tárgyi- és társas világot felfedezni, megtapasztalni, addig az óvodában a szülő állandó jelenlétére természetesen nem lehet számítani. Ráadásul ebben az új helyzetben a „vigyázó felnőtt” figyelmén is osztozkodni kell.
A közösségbe szoktatás során kiemelkedő cél, hogy a gyermek az új környezetet és az új személyeket az elsődleges gondozó biztonságot nyújtó jelenlétében, fokozatosan tapasztalja meg.
Cél, hogy a gyermek megértse: a napi óvodai lét valójában egy ismétlődő ciklus, ami mindig az anya távozásával kezdődik és az anya visszatérésével ér véget.
A beszoktatás első napjaiban szerencsés, ha a gyermek a szülő jelenlétében járja végig jövőbeli óvodai életének színtereit: a csoportszobát, a fürdőszobát, az öltözőt, az udvart és az összes olyan helyet, ahol megfordulhat.
A gyermek az óvodában a szülővel együtt eltöltött idő alatt az óvoda napirendjével is fokozatosan megismerkedik, valamint az óvodapedagógusokkal is nyilvánvalóan kapcsolatba kerül. Azt, hogy gyermekünk milyen képet formál gondozóiról és hogyan viszonyul hozzájuk, jelentősen befolyásolja az a körülmény, hogy milyen kapcsolatot érzékel a szülei és óvó nénije, gondozó nénije között.
Amikor a gyermek látható módon kezdi ismerni környezetének alapvető elemeit, elkezdődhet a nehezebb szakasz: a szülőnek el kell hagynia az óvodai szobát. Az elszakadás időtartama kezdetben legyen rövid! (Néhány perc – ennyi sírás az anyuka és a gyermek számára is talán még elviselhető…). Ne feledjük: a gyermek az anya távozása ellen várhatóan tiltakozni fog. Fontos, hogy az anyuka a megbeszélt időpontnál korábban ne menjen vissza, mert így a gyermek azt tanulja meg, hogy, ha „sírok, akkor anya visszajön”. A visszajövetel időpontját kössük valamilyen, a gyermek számára érthető eseményhez. (Tehát ne azt mondjuk neki, hogy „anyu 5 perc múlva jön”, hanem, hogy például „amikor kimentek az udvarra, akkor érkezem majd vissza”). Az elmenetelünkkel és a visszatérésünkkel kapcsolatos információt mindig egyeztessük az óvodapedagógussal, hogy ő a távollétünkben is hitelesen tudjon „ígéretet tenni” gyerekünknek. Ami természetesen a legfontosabb: a megbeszélt időpontban valóban mindig legyünk ismét gyermekünkkel. Csemeténknek az elszakadások és találkozások ismétlődő, egyre megjósolhatóbb sorozatában teljes biztonsággal kell megtapasztalnia, hogy a szülő távozását mindig – megbízható módon és időben – követi a visszatérése.
– Természetesen nemcsak a gyermeket, hanem a szülőket is gyakran megviseli az elszakadás. Az új élethelyzetre érdemes előre felkészülni: lényeges, hogy a szülőnek, aki eddig a gyermekkel otthon volt, legyenek egyéb, a gyermekén kívüli, számára fontos rendszeres elfoglaltságai. Ezzel áttételesen a gyermek számára is megkönnyítheti a mindennapi rutin változásának elfogadását.
Ne essünk kétségbe, ha gyermekünk „túl könnyen” beszokik. A kisgyermekek többsége 2-3 éves korára érett a közösségi életre és igényli is azt. Fontos tudni, hogy a relatív zökkenőmentes beilleszkedés leggyakrabban éppen a stabil szülő-gyerek kapcsolat jele. Az, hogy a dolog mennyire megy könnyen, függ a gyerek veleszületett temperamentumától is. Tipikus esetben az a gyermek fog könnyen kötődni új személyekhez, akinek kellő bizalma van a külvilág iránt, amely bizalom a szülő-gyerek kapcsolatban alapozódott meg.
Hogyan könnyíthetjük meg gyermekünk óvodai beilleszkedését? – néhány tipp
Abban az esetben, ha gyermekünk nehezen kapcsolódik kortársaihoz, segíthetünk neki esetleg azzal, hogy egy-egy szimpatikus szülőt gyermekével együtt meghívunk magunkhoz. Ezzel lehetőséget teremtünk csemeténknek arra, hogy ismerős közegben, szüleinek jelenlétében teremthessen kapcsolatot egy másik lurkóval. A gyerekek közös élményekkel gazdagodnak, amelyek intim kapocsként ott lesznek köztük az óvodai mindennapokban, és a nagyobb közösségben való egymásratalálást megkönnyíthetik.
Az óvoda és az otthon közti pszichés távolságot csökkenthetjük azáltal, hogy gyermekünkkel beküldjük az oviba kedvenc maciját vagy más, számára fontos, biztonságot jelentő tárgyát. Vigyük haza az óvodai rajzokat, és állítsuk ki azokat, így otthon is lesz folytatása az óvodai tevékenységeknek, ráadásul gyerekünk büszkélkedhet is alkotásaival. Használhatjuk otthon is az óvodai jelét, és megpróbálkozhatunk azzal is, hogy saját konyhánkban varázsoljuk elő gyermekünk kedvenc ovis ízeit.
Beszélgessünk gyermekünkkel óvodai élményeiről! Érdemes nem túl általános kérdéseket (pl. „Mi volt ma?”) feltenni, mert egy kisgyerek nem tudja, hogy honnan kezdje a mesélést. Kérdezzünk rá konkrétan, hogy például mit rajzolt, kivel vagy mivel játszott, mit ettek stb. Ne feledjük: ezek a beszélgetések az élmények megosztásán túl lehetőséget biztosítanak az esetleges negatív események átbeszélésére, feldolgozására is.
Gyermekünk óvodai mindennapjait természetesen meghatározza az óvodapedagógusokkal való kapcsolata. Ennek alakulására nagyon jelentős hatással van a szülő-óvónő kapcsolat. Ha a gyermek például azt látja, hogy a nap végén anyja bizalommal, kedvesen vált néhány szót az óvónővel, ez önmagában bátorítólag hat. (Arról nem is beszélve, hogy az információcsere önmagában felbecsülhetetlen értékkel bír.) Ne szidjuk gyermekünk előtt az óvodát, az ott dolgozókat, hiszen ezzel romboljuk gyermekünk beléjük vetett bizalmát!
Futó Judit, klinikai szakpszichológus
A cikk forrása: